Blog

Atelier

Inspirációs fotózás

Hosszú idő után végre újra hoztunk Nektek egy inspirációs fotózást, amin az utóbbi hónapokban dolgoztunk. Az új névhez új arculat is tartozik, ezért kicsit újrafogalmaztuk, hogy számunkra mik azok az alapelvek, amiket az esküvők világában képviselni szeretnénk. Így született meg az ‘Atelier’ fotózásunk, és ebben a blogposztban erről szeretnék mesélni Nektek.

Ahogy elbúcsúztunk a Púder Műhely névtől, kicsit elgondolkoztam, hogy nekem mit jelentett ez. Mivel én később csatlakoztam a csapathoz, ezért nekem már eleve volt egy benyomásom a brandről külső szemlélőként is. Emlékszem, amikor először tudomást szereztem a Púder Műhelyről, és elkezdtem figyelni a lányok munkásságát. Alig vártam, hogy kijöjjenek egy-egy új blogposzttal, hogy bekuckózva elolvashassam. Tetszett az az energia, amit már akkor is képviseltek, hogy igényesen, naprakészen, a modern menyasszonyokhoz szóltak. Ismeretlenül is átjött az a lelkesedés és csapatszellem, ami alapján a vállalkozásukon dolgoztak, és beszippantott a lendületük engem is. Amikor Tóth Eszterrel egy esküvőn megismerkedtem, és meghívott, hogy legyek a dekorosuk, nem is kellett sokat gondolkodni. Egy-két hét után már barátnőimként tekintettem rájuk, és elindulhatott egy közös munka, ami azóta is töretlenül tart. Azóta is azt vallom, hogy én ebben a csapatban válhattam igazán dekorossá. Biztosan egyedül is ment volna, de velük egy csodálatos utazás is volt ez egyben. Mindenkinek, aki csak az első lépéseket teszi az álmai megvalósulása felé, egy ilyen csapatot kívánok, aki meg tudja adni azt a hátszelet, amire szükség van aztán a szárnyaláshoz.

Tavaly télen fogalmazódott meg először komolyabban az arculatváltás ötlete. Éreztük már egy ideje, hogy szeretnénk egy új szintre emelni a márkát, elszakadni bizonyos kliséktől, kinyitni az ajtót új lehetőségeknek. Amikor az inspirációs fotózás stílusán gondolkodtunk, bennem ez a „tiszta lap” hangulata mocorgott. Szerettem volna valami leheletkönnyű, letisztult világot létrehozni, ami eléggé minimalista ahhoz, hogy abból aztán új utak felé tudjunk elindulni. A stílus volt tehát az első, amin gondolkoztunk a fotózás kapcsán.

Mindig is élveztem, hogy az esküvői trendekbe hogyan kúsznak bele a divatvilág, az építészet, a belsőépítészet vagy a formatervezés aktualitásai. A boltívek, a nyers felületek, mint a mészkő, a márvány, és ezzel együtt a színek, a fehér ezer árnyalata, mindenhonnan visszaköszönnek ránk. Nincs ez máshogy az esküvőknél sem. Természetesen ez egy ezer színű szakma, és ez csak egy trend vonal, amit mi kiválasztottunk, de ez tagadhatatlanul meghatározza a külföldi esküvők stílusait. Elmerültünk tehát ezekben a nyers felületekben, kerestük a durva és a lágy találkozási lehetőségeit. Helyszínként felmerült egy lenyűgöző barlanglakás Noszvajon, aminek nincs egy egyenes felülete, és a kialakítása pontosan ezekre az organikus boltívekre játszik rá.

A virágok tekintetében a Gypsophila, közismert nevén a rezgő került központi szerepbe. Nagyon élvezem, hogy ez a növény egy ilyen visszatéréssel ünnepelteti most magát. A vintage dekorációk örök kiegészítője helyett most főszerepet kap, mert semmi nem tud olyan légiességet kölcsönözni egy kompozíciónak, mint ezek a kis felhőcskék. Fátyolvirágnak is nevezik, ezt azt hiszem, mindent megmagyaráz. Zöldekkel egyáltalán nem dolgoztam, hanem a fehér árnyalatú virágokat még száraz növényekkel egészítettem ki, hogy megkapjuk ezt a kicsit mediterrán, napszítta hatást, ami közben üde is, ahogyan a szellő játszik a szálak között.

A virágok legfontosabb kísérői a kerámiak voltak, amiket a fantasztikus Hora Design biztosított. Debóra futurisztikus, a szabályos körívek mentén megalkotott kerámiái valami elképesztően izgalmas találkozást jelentettek a libbenő virágalkotásokkal. A vázái vonalaikban a barlanglakások belső tereire feleltek, ugyanakkor megszelidítették a dekor kócos, szabálytalan formáit.

A dekoráció másik lényeges eleme a papírtermékek, amiket Noémi most is mesterien kivitelezett. Nála is a szerkesztés elvei a minimalizmus és az elegancia voltak, így nagyon visszafogott, vonalrajzos meghívót készített, inkább a színpalettának adott nagyobb szerepet, valamint a papírok textúrájának. A menükártyák kialakításában találkozik a libbenő szalag és a nyomott mintás papír.

Ilyen az, amikor egy kis részletben megtalálható az egész koncepció. Ezt jelenti számunkra a csapatmunka ereje. 🙂

Amikor a ruhára került a sor, már a kezdetektől szerettük volna, ha végre egy nadrágos menyasszonyt fotózhatunk! Odáig vagyunk attól a vagányságtól és önbizalomtól, amit egy ilyen look tud nyújtani a viselőjének. Szakítva a hagyományokkal, de mégis nagyon elegánsan megélni a pillanatot: ezt szerettük volna viszont látni a képeken. Ehhez a Lucidité egyik kombinációját választottuk, egy vagány nadrághoz egy finom részletekkel kidolgozott felső részt a légiesség jegyében, valamint az ultimate lazaságért egy Nora Sarman egyedi tervezésű pulcsit. Király Anikó bemutatta, hogy hogyan lehet egy menyasszony lágy és érzéki, de önazonos és szexi is egyszerre. Az ő párosuk Lajossal megadta mindazt a hatást, amit kerestünk ebben az új stílusban. A kettejük karaktere, színei egy új szintre emelte az egész fotózást, hálásak vagyunk nekik!

Az ékszerek egy olyan love match volt, amiért teljesen oda voltunk… Érdekes, de már az Antheia Studio logója is teljesen beleillik a barlangos, elég nyers világba, amit létrehoztunk. Minden kiegészítő és ékszer azokat a stílusjegyeket hordozta, ami az inspirációs fotózás alaphangulatát meghatározta. Személyes kedvencem a szabálytalan gyöngyökből készült fülbevalók voltak. Egyszerre éteri és ősi is, nem lehet vele betelni…

Csapatunk sok ponton kötődik Váchoz, ezért a kapcsolataik is élénkek azon a vidéken. Így találkoztunk a Ribizli Édesműhely alkotásaival. Lelkes Heni egy mood board alapján készítette el ínycsiklandozó desszertjeit, ami igazi profizmusra vall. A formavilág itt is telitalálat volt, az ízvilág pedig felejthetetlen.

Mint mindig, most is nagyon izgalmas munka volt a fotózás megalkotása, leszervezése. Bízunk benne, hogy Nektek is tetszik a végeredmény. Kíváncsian várjuk, hogy milyen új utakon folytatjuk tovább a közös munkát. Az biztos, hogy mindig nyitottak leszünk az új kihívásokra, az új stílusokra, és hogy mindig a csapatszellem lesz a legfontosabb számunkra a párjainkkal való közös munkában. Köszönjük, hogy itt vagytok, és követitek az utunkat!

Naomi Johnston freelancer videósnak hála egy kicsit be tudtok tekinteni a fotózás hangulatába is.

Szervezés: Atelier Wedding Studio

Dekor: Atelier Wedding Studio

Fotó: Atelier Wedding Studio

Grafika: Atelier Wedding Studio

Videó: Pioneer Studio 

Modellek: Anikó & Lajos

Desszertek: Ribizli Édesműhely

Kerámiák: Hora Design

Ékszer: Antheia Studio

Mennyasszonyi ruha: Lucidite Bridal

Smink: Laura Hajós Makeup

Helyszín: Farkaskő Művésztelep

Sziasztok! Én dekorációs munkáimat és csináldmagad ötleteimet fogom megosztani veletek, valamint apró tippeket, hogy hogyan készüljetek fel a nagy napra.

Hagyj egy üzenetet

Az e-mail címed nem hozzuk nyilvánosságra. A * jellel jelölt mezők kitöltése kötelező.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .